(…azaz a két mosoly, avagy a kritika lényege…)
I.
Ketten ülnek a várószobában.
Ugyanolyan öltöny, ugyanolyan ing. Rövidre nyírt frizura, ölben nyugtatott kéz.
Egyszerű irattartó. Az irattatóban fehér boríték, benne néhány soros levél.
A tartalmuk azonos:
Ma nem érek rá, mindjárt esni fog és még nem lakott jól minden gyerek.
Arcom vásznán szürke élet-film pereg, rajtam vajon miért nem a boldogság zsarnokoskodik?
Bővebben…
Megjöttek az istenek. Hát ma is vallok egyet.
Kezem a szívemre szorítom, fohászkodok,
és még mindig hitetlen vagyok.
Bővebben…
Pirkadat…
Oszladozik az éjszakai köd, fehérsége egyre halványul.
A reggeli hideget megszúrja egy napsugár. Azután még egy, és még egy.
Bővebben…
Szellő csókol lágyan fűszálat. Az meghajol, társához ér és a hajnal első fényeiben tovább adja a csókot. Így ébred a rét…
Szellő csókol lágyan falevelet. Az megrezzen, az ághoz ér és a fotoszintézissel tovább adja a csókot. Így ébred az erdő…
Szellő csókol lágyan madarat. Az tollászkodik, dalra fakad és felrepülve tovább adja a csókot. Így ébred az ég…
Szellő csókol lágyan porszemet. Az, bár meg sem mozdul, tovább rezgi a csókot a sziklának. Így ébred a föld…
Szellő csókol lágyan embert. Az összezavarodik, gyűlöl és félni kezd. Bár szíve teli örömmel, szeretettel, meghúzza a ravaszt és lő. Így haldoklik az emberiség…
(Soha el nem hangzott kérdésekre válaszolva…)
„Felejtsd el, felejtsd el…”-suttogta az anyám és simogatta kócos fejemet.
Sírtak a fák. Miért?
– Goblein – Kusnyir Jánosné munkája –
Köszönöm Istenem, hogy annyi keresés után végre rád találhattam.
Bővebben…
Merklein Erika Blog 