Megjöttek az istenek. Hát ma is vallok egyet.
Kezem a szívemre szorítom, fohászkodok,
és még mindig hitetlen vagyok.
Bocsásd meg nékem bűnömet,
te, ki hallod lelkem lüktető kacaját,
hiszen ártatlanul fulladtam ezerszer is a tóba,
mert nem vetett fel sohasem nagylelkűséged,
lábaimra kötözött köveimmel együtt.
Kacagnám a holnap dalait,
de valaki vasmarokkal ragadja a torkomat.
Így változik a múlt.
Ma rózsaszirmok hullanak lábaim elé, holnap kövek a nyomába.
Nem én írom a történelmet.
Eztán már csak az ősznek legyen joga,
sárgult faleveleket békésen hullajtani a nyárra.
De ha megint erre járna egy megváltó,
hagyná a világ útjára menni, ha akarna,
ne végződnék minden történet tűzben, vagy vízben.
Ámen.