Augusztus 1.
– Milyen szép kép! – nézett anya a rajzomra.
Apa is hozzánk lépett és együtt gyönyörködtek az épp elkészült alkotásomban.
– Nagyon szép felhő.
– Virág. – helyesbített tapintatosan anya.
– Hát persze, hogy virág! – javította ki apa is magát – Ezek a szirmai, ezek pedig a levelek. Margaréta. Gyönyörű! – boldogan néztek egymásra és nagyon büszke szülők voltak. Jó volt őket ragyogó arccal látni, de ezek szerint még gyakorolnom kell az autó rajzolását.
Augusztus 3.
Anya a hálószobában vasalt.
Sajnos. A vasalás ugyanis nagyon unalmas dolog.
Csak áll ott egy helyben, veszi egyik ruhadarabot a másik után és tologatja a vasalót rajta. Még nézelődni sem tud, mert akkor vagy magát égeti meg, vagy a ruhát, és ha egy kicsit nem figyel, még engemet is, mert mindig própálok segíteni neki. Mivel nem engedi, állandóan nézeteltérésünk támad belőle.
Nem szereti, ha én is vasalni akarok, mert szerinte az veszélyes. Nem szereti, ha összehajtogatom a ruhákat, amiket ő már egyszer összehajtogatott, mert akkor ő feleslegesen dolgozott. Nem szereti, ha a konnektorból kihúzom a dugót, mert akkor kihűl a vasaló. Nem szereti, ha visszadugom a konnektorba a dugót, mert akkor előtte kihúztam. Azt meg pláne nem szereti, ha kipakolom a szekrényből a ruhákat, amíg ő vasal. Szóval, a vasalásnál tényleg nincsen unalmasabb, mégis képes órákat eltölteni vele.
Augusztus 4.
A vasalást a frissen mosott ruhák kiteregetése előzi meg, amivel viszont már lehet kezdeni valamit. Mivel a szárítókötél alacsonyan van, ha nagyon akarom, elérem. Ma nagyon akartam és sikeresen megszereztem anya egyik ruhadarabját. A nyakamba tekertem. Szép volt, színes volt.
Büszkén sétáltam vele a lakásban, vártam, mikor veszi észre.
Észrevette. Nevetett. Én is nevettem.
– Kicsim, mit keres a harisnyám a nyakadban?! – csapta össze a kezét és a szemét törölgette. Kihúztam magamat. Ugye, egy kis fantáziával mi mindenre jó egy harisnya!
Augusztus 6.
Ma három nagy bőröndbe került a lakásunk tartalma. Reggel kezdődött a csomagolás és egész nap tartott. Állítólag elutazunk egy hétre, de nekem gyanús, hogy csak egy hétre megyünk. Amikor este apa hazaérkezett, anya hullafáradtan csukta be az utolsó bőröndöt is. Nekem és magának pakolt. Apa is összecsomagolta a holmiját. Ő készen lett egy fél óra alatt és az ő dolgai belefértek egy normális méretű utazótáskába. Lehet, hogy nem egy helyre megyünk?…
Augusztus 7.
Utaztunk. Órákat ültünk az autóban, mire végre megérkeztünk Olaszországba, ahol én anyával a bőröndök nagyságából ítélve fél évet, apa pedig egy hetet fog eltölteni.
Apa beállt a sorba a többi apukával együtt és vártak a kulcsra. Anya meg én pedig csúszdáztunk és játszottunk a többi anyukával és gyerekkel együtt.
A nyaraló kulcsa mellé mindenkinek járt egy „Welcome” üveg bor is ajándékba.
Apa a kulcsot szorongatta anya pedig az üveg bort. Így indultunk el megkeresni az üdülő negyedben a leendő szállásunkat és a hozzá tartozó parkolót. Apa nem találta a parkolót, ezért szidta az olaszokat, mert olvashatatlanul rajzolták fel a számokat. Azután szidta a magyarokat, mert ráálltak a nekünk kijelölt helyre. Mérgében keresztbe állt a betolakodó magyar rendszámú autó előtt.
Kicsit később anya becsengetett a szomszédba az üveg borral és elnézést kért a magyaroktól, mert apa elnézte a számot és az, akire ráállt, a saját helyén állt…
Aztán apa diadalittasan szidta a magyarokat, mert végre megtalálta a parkolónkat, amin egy másik magyar rendszámú autó állt.
– Mindenütt ott vannak ezek a magyarok! – morogta .
– Csak vigyázz! – intette óva anya és kacsintott – mert a végén még elveszel egyet feleségül. Mire észbe kapsz, gyereked lesz, anyósod lesz, rokonaid lesznek ezektől a mindenre elvetemült magyaroktól.
Apa ezt egyáltalán nem találta viccesnek és a következő napokban nagyon sok időt töltött azzal, hogy kiderítse, kié is az az autó.
Augusztus 8.
A bérelt lakás egy nagy ház sokadik emeletén volt.
Nagyon örültem neki, hogy a liftben elértem a gombokat. Az összeset.
Mivel a szüleim nem voltak elég gyorsak, mire beszálltunk, már meg is nyomtam őket. Valamennyit. A lift minden emeleten megállt. Anya a negyediken kiszállt és gyalog ment le a földszintre. Ott várt bennünket, amikor megérkeztünk.
Csak tudnám, hogy minek ez a rohanás. Elvégre kikapcsolódni jöttünk, vagy nem?
Augusztus 9.
A nyaralóhoz tartozó medencében apa egyenletes karcsapásokkal úszott. Én a medence partján szaladtam mellette és nagyon élveztem a közös úszást. Apa elérte a medence szélét és megfordult. Visszaúszott a túlsó oldalra. Ott is megfordult és tovább úszott. Abba sem akarta hagyni, én viszont elfáradtam. Egy rövid pihenő után átpártoltam anyához, ő ugyanis, bár sokkal többet mozgott, alig haladt előre. Közben nagyokat is kortyolt a medence vizéből, amit könnyü volt nyomon követni. Olyankor ugyanis vagy fennakadt a szeme, vagy összeráncolta a homlokát. Most kortyol, most nem, most kortyol, most nem…
Én továbbra is a partról figyeltem őket. Amikor unalmassá vált a sok úszás, bedobtam a labdámat a medencébe. Apa érte úszott és visszahozta. Ezután a vödrömet dobtam be, azt is visszahozta. Ezt a papucsom követte. Azt pedig az anya papucsa. Amikor pedig az egész strandtáskát a medencébe akartam dobni, felháborító módon rákényszerítettek egy délutáni alvásra. Még akartam ugyan tiltakozni, de a sok futás után azonnal elnyomott az álom.
Auguszus 1O.
-Nézd drágám, ez itt a tenger! – mondta anya széles mosollyal és a karjára vett. Óvatosan lépkedve besétált velem a habokba. Először a bokámat lepte el, aztán a térdemet, a combomat, a hasamat. Nagyon meglepődtem, hogy közel sem olyan hideg a víz, mint a medencében. A legnagyobb érdeklődést azonban a homokos part váltotta ki belőlem. Órákig képes voltam ott játszani. Lyukat ástam, amit később betömtem egy másik lyukból kiásott homokkal. Ha meguntam a homokozást, beszaladtam a tengerbe, megmártóztam a térdig érő vízben, addigra megint megjött a kedvem a homokozáshoz, és már folytattam is tovább.
Anya az esti zuhanyzásnál csak csodálkozott, honnan jön belőlem az a rengeteg sok homok, amikor még pelenka sem volt rajtam.
Augusztus 11.
Apa szerint az olaszok mindent megtesznek azért, hogy kicsalják a pénzünket. Ezen mérgelődött ugyan, de amikor meglátta, hogy mennyire szeretnék felülni a meseautóra, vagy a körhintára, vagy a kisvasútra, vagy a gyerekforgóra, vagy az űrhajóra, vagy a helikopterre, vagy a lovaskocsira, mindig elment pénzt váltani, és én annyi kört mehettem, amennyit csak akakrtam.
– Elég volt! – makacsolta meg nem várt módon magát egy idő után. Kérlelően néztem rá, de nem segített.
– De drágám…- kezdte anya is, de apa közbevágott.
– Csak semmi de! Nézz a lányodra, már kapaszkodni sem tud rendesen, olyan álmos! Még egy kör és kiesik a kocsiból! – Tényleg nagyon álmos voltam, de attól még tudtam volna tovább forgózni…
Augusztus 12.
Majdnem minden nap ugyanaz a programm! A délelőttöt a hideg vizű medencénél töltjük, délben megebédelünk, délután a tengerparton vagyunk, este pedig járjuk a turistákkal tele utcákat és szórakozóparkokat. Az a legszebb az egészben, hogy állandóan együtt vagyunk. Apa nem megy el reggel az irodába és marad ott estig, anya pedig nem vasal és főz egész nap. Annyira jó minden, kivéve a hideg vizet a medencében, hogy megpróbálom rábeszélni a szüleimet, maradjunk itt örökre.
Augusztus 13.
Anya visszapakolt mindent a bőröndökbe, véget ért a nyaralás. Szóval mégsem maradunk itt örökre. Apa meglepődve tapasztalta hogy a bőröndöknek kisszatyrai születtek. A megszaporodott csomag-család alig fért be a csomagtartóba.
Augusztus 14.
Megint órákat ültünk az autóban és megint órákat utaztunk. A sík vidéket egy idő után egyre magasabb hegyek váltották fel.
– Berger bácsi! – kiáltottam és anya elmosolyogta magát:
– Nem kicsim. Nem Berger bácsi az a nagy, hanem hegy. Berg. A szomszédunkat Berger bácsinak hívják, a hegyet németül pedig Berg-nek. – okított.
Berg vagy Berger bácsi, hát nem mindegy? Néha úgy érzem, hogy ez a kétnyelvűség tele van legyőzhetetlen kadályokkal. Ha a Bergnek hegyet mondanak, akkor miért nem mondják Berger bácsinak, hogy Hegyi bácsi? Vagy hogy Hegyesi bácsi?…
Augusztus 16.
Apa reggel elment dolgozni és csak este jött haza, anya pedig egész nap mosott és főzött. Kár, hogy nem maradtunk Olaszországban.
Augusztus 21.
A fűnyírás szertartása igen fontos apának. Komoly arccal tolja maga előtt a fűnyírót, és ha túl közel megyek hozzá, vagy visszavisz a teraszra, vagy hívja anyát, hogy ő vigyen vissza. Olyan szívesen segítenék neki, de bármerről közeledem, azonnal észreveszi. Akkor én most ne nyírjak füvet? Az nem lehet, gondoltam, és megszületett a megoldás.
Apa kimért léptekkel tolta maga előtt a fűnyírót, én pedig ott lépkedtem mellette, ugyanolyan kimért léptekkel, egyenes derékkal, kinyújtott karokkal – és csillogó szemmel toltam magam előtt Anna babám babakocsiját…
Augusztus 25.
Ha anya nem vasal vagy főz, akkor takarít. Ide-oda, ide-oda járt a felmosórongy a kövön. Hát ezt én is tudom, gondoltam, és egy óvatlan pillanatban magamhoz ragadtam a felmosó nyelét. Legnagyobb meglepetésemre anya nem tiltakozott. Sőt!
Ez valószínűleg azért volt, mert nem rögtön a lakásban, hanem a teraszon akartam először követ mosni.
– Na figyelj kicsim, – okított anya – belerakod a vödörbe, lögyböl, fel-le, beemel a csepegtetőbe, kicsavar, kivesz és kész. Lehet mosni a követ. – Másodjára is meg akarta mutatni, de én addigra már megtanultam, tudtam hogyan kell, ezért eltoltam a vödörtől. Fel-le, fel le, kivesz a vödörből, visszarak, fel-le, lögyböl, fel- le, kivesz a vödőrből, visszarak, beemel a csepegtetőbe, kicsavar, visszarak a vödörbe, kivesz és mos. Megy ez, mint a karikacsapás.
Augusztus 29.
A telefon mellett álltam, amikor az megcsörrent.
Bekapcsolt az üzenetrügzítő és apa hangját hallottam. Azt akarta, hogy anya keressen ki neki valamilyen papírokat és olvasson be róla valamilyen számokat, mert kell valamilyen fontos ügyhöz. Mivel anya nem volt ott, és én nem tudtam, milyen számokat akar, elmeséltem neki, mit játszottam aznap Anna babámmal. Még be sem fejeztem, kattant az üzenetrögzítő és megint elhallgatott. Nem sértődtem meg, elvégre az üzenetrögzítő is csak egy ember…

