Nov. 4.
Ma van a születésnapom.
Reggel anya filctollal egy nagy egyest rajzolt a pelenkára. Kuncogva rám adta és vitt apához. Ő is kuncogott és már nyúlt is a kameráért. A nagyinak készítik a felvételt, aki nagyon messze lakik. Ezért megörökítette azt is, hogyan illegetem magamat a nagy egyessel a popsimon, hogyan öltöztet fel anya, és hogyan reggelizek meg. Nagyi ugyanis pont olyan kíváncsi, mint amilyen messze lakik – nagyon. Mindent tudni akar rólam.

Reggeli után egy piros, lábbal hajtható autó és egy nagy plüss kutyus várt rám a nappaliban. Az autót Bobby Car-nak hívták, a kutyust pedig Plutonak.
Miután megérkeztek a vendégek, nagyon vidám délutánunk volt. Hangosak voltunk, jól éreztük magunkat.
Megettünk és megittunk mindent, amit meg nem, azt elkentük vagy szétszórtuk a lakásban.
Miután a vendégek elmentek, szemügyre vettük az ajándékokat.
Anya és apa izgatottan próbáltak ki egyik játékot a másik után. Ezt ugyan csak a szemem sarkából láttam, én ugyanis az érdekesen zizegő, szép, színes csomagolópapírokkal voltam elfoglalva.

Nov.5.
Ma senki nem rajzolt filctollal a pelenkámra, nem készült felvétel rólam és vendégek sem jöttek.
Mivel a szüleim már nem érdeklődtek az ajándékok után, így végre én is kipróbálhattam őket.

Nov. 6.
Ma sem volt születésnapom.
Egész nam a piros autóval játszottam. Először kikísérleteztem, hogy hogyan könyebb felülni rá: úgy, hogy a kormány előttem van, vagy úgy, hogy mögöttem. Mind a kettő működik. Ezután Pluto következett, neki is fel kellett ülni az autóra. Nagyon ügyes volt, csak akkor esett le, ha elengedtem.

Nov.11.
Délelőtt a játszócsoportban voltunk.
Kaptam egy papírkoronát, amin az állt, hogy Pindurka 1 éves!
Megettük a tortát, énekeltünk, játszottunk, és kivételesen még Lukas sem akart mindent elvenni tőlem.
A korona még délután is a fejemen volt.
Csak akkor tudták levenni rólam, amikor este elaludtam.

Nov. 15.
Reggel egy nagy ajándék díszelgett az asztal közepén.
Már készültem is kibontani, de egy gyors mozdulattal elvették előlem és olyan magasra rakták, ahol nem értem el.
– Ma Katának van születésnapja. Ez az ő ajándéka. Nem bonthatod ki, de ha jó leszel, te adhatod neki oda.
Óóóh, most két dolgot is tanultam egyszerre!
Egy, másoknak is van születésnapja, nem csak nekem.
Kettő, ajándékot nem csak úgy oda adunk valakinek, azt, hogy odaathassuk ki kell érdemelni.
Ezekkel az új tudásokkal érkeztünk meg Katáékhoz.Mivel útközben jó voltam, tényleg én adhattam neki át a nagy dobozt.
Kata, aki két éves lett, azonnal kicsomagolta az ajándékot és büszkén mutogatta új szerzeményét mindenkinek. Én lecsaptam a színes csomagolópapírra és ugyanolyan büszkén vittem Kata után és ugyanolyan büszkén mutogattam mindenkinek, mint ő az ajándékát.
Megettünk és megittunk mindent, amit meg nem, azt szétkentük vagy elszórtuk a lakásukban.
Mindegy, kinek van születésnapja, az ünneplésben így is, úgy is el lehet fáradni.

Nov. 17.
Alig akartam hinni a szememnek, amikor megláttam a tortát az asztalon.
Anya rám nevetett:
-Ma nekem van születésnapom. Mindannyian november lányai vagyunk!
Nem értettem, hogy az én születésnapi tortámon csak egy gyertya volt, de nagyon sok ajándékot kaptam, anya tortáján viszont nagyon sok gyertya volt, de csak egy picike dobozt kapott ajándékba. Mégis apa nyakába ugrott, amikor kibontotta.

Nov. 18.
Ebéd után elmentünk a közeli vadaskertbe sétálni.
Hideg volt, esett az eső, fújt a szél.
Apa legszívesebben ki sem mozdult volna a házból, de az új szomszédaink minden áron el akartak kísérni bennünket, így az ők kedvükért elmentünk.
Apa és Albert felváltva tolták a babakocsimat a kavicsos úton. A pici kerekek állandóan keresztbe álltak, csak nagyon lassan haladtunk előre.
Mindegy, milyen lassan haladtunk, anya és Andrea tudtak még attól is lassabban sétálni, így mire ők odaértek hozzánk, mi már minden állatot megetettünk és indultunk tovább.
Először a kacsáknak dobtunk néhány marék kenyérmorzsát a vízbe.
Aztán az őzeket etettük meg a fák között. A tenyerünkből.
Az egyik őzike összetévesztette az ujjamat egy kenyérdarabkával és beleharapott.
Még jó, hogy idejében észrevette, hogy rosszat rág!
Egy pillanatra megfordult a fejemben, sírni kellene, de nem értem rá.
A maradék kenyeret beszórtuk a vaddisznóknak a  kerítésen. Azok odakocogtak, szimatoltgattak körülötte, majd sértődötten elvonultak anélkül, hogy egy falatot is ettek volna.
A hazafele vezető úton azt próbáltuk kitalálni, hogy vajon mit esznek a vadaskertben élő vaddisznók.

Nov 19.
Napközben egyre roszabbul éreztem magamat.
Fájt, viszketett, feszült és zsibbadt.
Akárhogyan vigasztalt anya, nem sikerült elmúlasztani a kellemetlen érzést a számból.
Éjszaka nem tudtam aludni, órákon át simogatott. Felvett, letett, dúdolt, sétált velem fel és alá, de semmi nem segített.

Nov. 2O.
Ma éjszaka sem tudtam aludni.
Akárhol próbáltam, mindenütt kényelmetlen volt a kiságyam. Hívtam anyát. Ő jött, kivett a hálózsákomból, adott inni, aztán visszatett és ment aludni. Kicsit később megint hívtam, ő jött, bekente a számat kenőccsel, aztán elment. Megint hívtam, megint jött, kicserélte a pelenkámat és visszafeküdt.
Később megetetett. Még később felvett az ölébe és ringatott.
Ki tudja hanyadjára, megint ott állt az ágyamnál. Kócos volt, álmos volt, tanácstalan volt. Aztán odahúzta a kiságyamhoz a matracát és bebújt a takarója alá. Odavett maga mellé és simogatni kezdett. Milyen jó volt anya szagát érezni, odabújni a meleg ölébe és álomba szenderülni, miközben a finom puha kezével türelmesen cirógatta az arcomat.

Nov.21.
Én ébredtem hamarabb.
Már máskor is megfigyeltem, ha együtt alszunk, a keze, lába, fél oldala lelóg a matracról a földre. Milyen érdekes szokás! Nem is értem, hiszen ott van a rengeteg hely mellettem, a másik oldalon…

Nov.22.
Végre jobban vagyok!
Igaz, még viszket a számban minden, de rájöttem, ha elég nyál van benne, könnyebben elviselem.
Egy kendőt kötöttek a nyakamba. Néha kicserélik egy szárazra. Anya felváltva aggódik és mosolyog. Kinevetne?

Nov.23.
Megnyomorodtam!
Nem elég, hogy megállás nélkül csorog a nyálam, még tüskék is nőttek a számban a fogaim mellé. Mi van, ha örökre így maradok? Vigasztalhatatlan vagok!

Nov 25.
Megint nem tudtam aludni éjszaka. Még szerencse, hogy anya sem. Ezt onnan tudom, hogy akárhányszor megkérdeztem (néhány perc hangos mamamamamamamamázás után), mindig jött, felvett, dúdolt, sétált velem és simogatott.

Nov. 26.
Ma egy érdekes felfedezést tettem.
Ehhez szükségem volt a szüleimre.
Apát reggel tanulmányoztam. Sajnos, mint mindig, most is túlságosan el volt foglalva kávé ivással, borotválkozással, nyakkendőkötéssel. Alig bírtam rávenni, hogy néha megálljon egy percre . Persze, ez nem maradt büntetlenül. Puszi ürügyén összemaszatoltam az ingét és lecsöpögtettem a cipőjét teával.
Anyával már könnyebb dolgom volt. Neki délelőttönként ugyanis semmi teendője nincsen, mert azt a kevés kis házimunkát ami apa szerint egy ilyen pici családban akad, azt mindig akkor végzi el, amikor délben alszok. Olyankor gyorsan kitakarít, megfőz, kimos, kivasal, néha még ablakot is mos, kigazolja a kiskertet vagy lenyírja a füvet.
Arra a megállapításra jutottam, hogy a szüleimnek sokkal több foguk van, mint nekem. Tele van vele a szájuk.
Fog, fog, fog, amerre a szem ellát! Alul is, felül is!
Lehet, hogy nem is nyomorodtam meg, hanem nekem is nő még néhány a már meglévők mellé?
Lehet, hogy azok a kis éles tüskék a számban nem is tüskék, hanem…

Nov. 27.
…fogak!

Nov. 28.
Négy újabb fog büszke tulajdonosa vagyok!

Nov 3O.
1.Advent. A nappaliban egy koszorú került az asztal közepére.
Négy gyertya is állt rajta, de csak egyet gyújtottak meg.
Midegy mennyi ég, a játékaim leszorultak az megszokott helyükről.