A hangulatmanók völgyében lakott a nyolc hangulatmanó.
A mindig vidám Pirglipergli, a mindig kreatív Ecset, a mindig kíváncsi Kukac, a mindig elégedett Süti, a mindig unatkozó Macera, a mindig dühös Izz, a mindig félős Ajaj és a mindig szomorú Kompó.

A manók egy szép napon összegyűltek az erdei tisztáson. Süti felemelt ujjal járt körbe:
– Nagyon fontos, hogy holnap reggel pontosak legyetek! Senki ne késsen el! Holnap lesz az év legfontosabb napja. Hol vannak a jelentkezési lapok? Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét. Hol van a nyolcadik?
Macera unottan figyelte Süti fontoskodását. Minden évben ugyan az. Odaítélik a „Tiszta udvar, rendes ház“ kitüntetést annak, akinek a portája a legrendezettebb. Ecsetnek vagy Sütinek. Mint mindig. Évek óta csak a két manó között dől el a verseny. Macera nem is értette, miért kell neki is beneveznie. Egyszerübb lenne, ha csak Süti és Ecset indulnának, sőt, az is elég lenne, ha csak kisorsolnák a győztest.
-Még egyszer kérdezem, ki nem adta le a jelentkezését?
Kompó mocorogni kezdett. A tőle megszokottnál is kisebbre húzta össze magát.
Ez mindegyik manónak felkeltette a figyelmét.

– Kompó, hol van a jelentkezési lapod?
– Nincs a kezedben?
– Nincs.
– Nem ejtetted le a földre?
– Nem.
– Nem hagytad el útközben?
– Nem.
– Lehet hogy nem adtam le?
– Leadtad?
– Nem.
– Hallatlan! – csapta össze Izz a kezeit, mégis örült neki, hogy nem ő az egyetlen, akinek nincs ínyére a verseny.
– Miért nem adtad le? Elfelejtetted? – érdeklődött Kukac.
Kompó a fejét rázta. Szeme könnybe lábadt, egy könnycsepp végiggurult az arcán.
– Úgysem nyertem volna. Úgysem nyerek sohasem.- először Ecsetre nézett, aztán Sütire – Ráadásul most még problémám is van.
– Milyen probléma?
– Nem fogjátok elhinni!
– Mit?
– A titokzatos idegeneket.
– Milyen titokzatos idegeneket?
– Akik éjjelente az életemre törnek.
– Mire törnek?
– Az életemre, gondolom én.
– De miből gondolod?
– Hát a csatatérből.
– Milyen csatatérből?
– Amit maguk után hagynak. Úgy néz ki a kertem, mintha százával támadnának.
– Na de ki ellen csatáznak?
– Az akadályok ellen, amiket építettem.
– Erre kíváncsi vagyok! – ugrott fel Pirglipergli és Kompó háza felé indult.
Süti tudomásul vette, hogy most egyik manó sem kíváncsi a “Tiszta udvar, rendes ház“ kitüntetésre, és mag ais Pirglipergli nyomába szegődött.
– Gyertek! – kiáltotta – Adjunk a titokzatos idegeneknek!- szerette volna, ha hangja viccesen cseng, de a biztonság kedvéért felkapott egy letörött faágat az út széléről.
Mire Kompó házához értek, már mindegyik manónak husáng volt a kezében.

A kertben szörnyű látvány fogadta őket. Amerre a szem ellátott, mindenfelé a pusztítás nyomai látszottak. A kerti szerszámok szanaszét hevertek, a talicska oldalára borítva. Az almafa alatt feldöntött kosár, körülötte szétgurult gyümölcsök.
A virágágyásban letarolt virágok, a zöldségeskertben széttaposott saláta fejek.
– Hát, te tényleg nem nyerted volna meg a versenyt. – adott igazat Macera Kompónak.
– Tényleg százan lehettek! – mondta Ajaj. A husángot két marokra fogva egy lépést sem tágított Izz háta mögül.
– Most mit csináljunk? – néztek egymásra a manók tanácstalanul. Sokáig nem is szólaltak meg, hanem csak a fejüket törték.

Egy idő után Ecset törte meg a csendet:
– Rakjunk rendet!
– Tessék?
– Rakjunk rendet!
– A harc kellős közepén?
– Nem. A rendetlenség kellős közepén.
– De hát háború van!
– Akkor kell egy csataterv! – mondta Ecset.
Mivel nem tágított elképzelésétől, a manók kénytelen – kelletlen nekiálltak a munkának. Kompó vázába tette a kitaposott virágokat, Süti a salátából ebédet készített. Kukac és Ajaj összeszedték az elgurult almákat. Izz, Macera és Pirglipergli pedig a szerszámokat és a talicskát rakták a helyére. El is készültek hamar. A munka elvégeztével megint töprengeni kezdtek.
– Hiába raktunk most rendet, ha holnap reggelre a titokzatos idegenek mindent újra feldúlnak!
– Védekezzünk!
– Lendüljünk ellentámadásba!
– Állítsunk csapdát!
– Állítsunk őröket!
– Állítsunk csapdát, ami felkelti az őrök figyelmét, ha megtámadnak!
– Az őrök pedig felkeltenek bennünket, ha baj van!

A manók ebben maradtak. Ketten is jelentkeztek a veszélyes küldetésre, Pirglipergli és Izz. Mivel már későre járt, valamennyi manó bevonult Kompó házába és nyugovóra tértek. Valamennyi manó, kivéve Pirgliperglit és Izzt. Ők az almafa alatt húzodtak meg. Alaposan felfegyverezkedtek kerti szerszámokkal és husángokkal. Beköszöntött az éjszaka. A csillagok fénye halványan világított. Egy idő után Izz óvatosan oldalba lökte Pirgliperglit.
– Te is hallod, amit én?
– Igen – suttogta Pirglipergli.
– A kerítés felől jön a zaj.
– Szerinted hányan lehetnek?
– Többen is.
– Látod őket?
– Csak körvonalakat.
– Hozzunk segítséget!
– Várj még egy pillanatig!- Izz visszafogta Pirgliperglit. Suttogásukat egyre erősödő neszezés nyomta el. A következő pillanatban kattant valami, nyikkant valami, csörömpölt, aztán csend lett.

A csend reggelig tartott. A reggel beálltával az addig alvó manók egymás után szivárogtak elö a házból. Mindegyik örült, hogy az éjszaka nem került sor harcra. Kíváncsián várták, milyen látvány fogadja őket. A kertben nyoma sem volt dulakodásnak. Minden úgy volt, ahogy elöző este hagyták.
– Jó reggelt! – kiáltott Piglipergli az almafa alól.
– Megfogtátok a titokzatos idegeneket?
– Meg.
– Hol vannak?
– Itt! – mutatott Izz a talicskára. A manók köréje gyűltek és óvatosan fölé hajoltak.

A talicskában két békésen szunnyadó sündisznó gömbölyödött egymás mellett.
– Milyen aranyosak!
– Milyen picikék!
– Milyen édesen alszanak!
– Hát, nem néznek ki vérszomjas fenevadaknak!
– Mekkora felfordulást okoztak!
– El sem hiszem, hogy a sünik fel bírták borítani a talicskát!
– A talicskát azt én fordítottam fel. Az volt a csapda.- jegyezte meg Kompó mellékesen.
– Hogy letaposták a virágokat a kertben!
– Ó, ott én botlottam el, amikor a kerti szerszámokért mentem.
– Mekkora pusztítást végeztek a zöldségeskertben!
– Összeakadtak a szerszámok, nem láttam, hogy hova lépek.
– Felbroították a gyümölcsös kosarat!
– Azt véletlenül rúgtam fel.
– Az almák szanaszét gurultak!
– Nem volt idöm összeszedni, mert kezdődött a megbeszélés.
– A kerti szerszámokat feldöntötték!
– Azokat a fának támasztottam, csak elborultak.
Eltelt egy pár perc, mire a manók felfogták, amit hallottak.
– Azt akarod mondani, hogy te csináltad ezt a felfordulást?
– Most, hogy így mondjátok…
– De hát miért nem szóltál?!
– Nem kérdeztétek…
– Honnan tudtad egyáltlán, hogy éjszaka látogatóid vannak?
– Innen! – Kompó kivett egy almát a kosárból – Látjátok, meg van rágva!

A manók alig akarták elhinni, hogy két éhes sündisznó miatt voltak ekkora lázban.
Izz legszívesebben elfenekelte volna Kompót, de kivételesen még Macera is. Ajaj azonban már a következö problémán töprengett.
– Ma van a verseny napja. Nálam pedig még nincs kitakarítva.
– Nálam sincs.
– Nálam sincs.
– Én sem értem rá eddig – vetett Izz megsemmisítő pillantást Kompó fele. Kompó még mindig ártatlanul álldogállt az almafa alatt.
– Ezt jól megcsináltuk! Ahehyett, hogy a saját portánkat rendeztük volna, rendet raktunk Kompónál. Kitakarítottk az udvarát, felszedtük a gyümölcsöket, elraktuk a szerszámokat.

– Akkor tudjátok mit?– szólalt meg Kukac, látszott rajta, hogy agya lázasan dolgozik.
– Legyen Kompó a verseny győztese! Nézzétek, miyen szép rend van nála! Mi egyikőnk sem értünk rá rendet rakni, itt viszont kitakarítottunk alaposan. Én amondó vagyok, legyen Kompó a győztes!
A manók ugyan nehezteltek Kompóra, de elfogadták Kukac javaslatát. Még Süti is, akinek köztudottan nagyon sokat jelentett a verseny.

Kompót ünnepélyesen kitüntették.
A „Tiszta udvar, rendes ház“ táblácskát Pirglipergli felszegezte a bejárat felé. Kompó nem bírta visszatartani könnyeit és örömében elsírta magát. Ajaj megvigasztalta a szerencsés, jobban mondva szerencsétlen győztest. Amíg a rend kedvéért Süti kitöltötte a hiányzó jelentkezési lapot, addig Kukac a tegnapi ebéd maradékát kereste a konyhában. Ecset gondoskodott az alvó sündisznókról. Óvatosan lerakta őket az almafa alá, és egy tálban friss vizet készített nekik oda. Izz azzal volt elfoglalva, hogy türtőztesse magát és ne billentse fenékbe Kompót a felfordulásért.

Macera is visszatért szokásos kedélyéhez. Azt ugyan meg kellett hagynia, hogy ebben az évben másképp zajlott le a verseny, mint ahogyan szokott, de az azt követő ünnepség már megint ugyan olyan unalmas volt, mint mindig. Nem is nagyon érdekelte, hogy mi történik körülötte. Még akkor sem érdekelte volna, ha sejtette volna, hogy hamarosan újabb galibába bonyolódnak.
Ráadásul az ő hibájából.